BOOK A TOUR ONLINE HERE!












Egész napos Puszta kirándulás (9 óra)

A Duna vonalától az ország keleti határáig húzódik Európa legnagyobb kiterjedésű, összefüggő Pusztája. A táj jellegét szikesek, füves rétek, halastavak, mocsarak mozaikszerű elrendeződése határozza meg, Ezen a területen az ember és természet harmonikus együttélésének köszönhetően egyedülállóan gazdag növény- és állatvilág maradt fenn.

A kirándulás a Puszta fővárosában kezdődik, ahol egy rövid séta keretében a város fő látványosságait tekintjük meg: a szecessziós stílusú, gazdagon díszített Cifra Palotát, a színes Városháza épületét, az Öregtemplomot, az egykori Zsinagógát, a Kodály Zoltán Intézetet, a neobarokk Katona József színházat és a legidősebb műemléket a XIV. századi Ferences templomot.

A program a Pusztában, egy lovas parkban folytatódik, ahol hagyományos módon pálinkával és pogácsával köszöntik a vendéget. Egy rövid lovas kocsikázás során kerülünk közelebb a végtelen Puszta sajátos világához, majd a lovas park körül és gazdasági épületeiben található tájjellegű állatokat (szürkemarha, racka juh, mangalica malacok, nóniusz lovak stb.) tekinthetjük meg.

A mini-állatkert meglátogatását követően egy színes lovas bemutató keretében csodáljuk meg a jellegzetes ruhába öltözött csikósok bemutatóját, melynek során bepillantást nyerhetnek mindennapi életükbe és hagyományaikba. A bemutató során négyesfogatot, pónilovas fogatot, ökrösszekeret és további érdekességeket láthatunk, sőt a vállalkozó kedvű látogatók számára nyereg nélküli lovaglásra is nyílik lehetőség.

Ezután egy háromfogásos ebédet fogyasztunk el élő cigányzene kíséretében a lovas park csárdájában, amelyhez bort és kávét szolgálnak fel.

A kirándulás tartalmazza:

  1. Privát idegenvezető
  2. Privát személygépkocsi ill. busz
  3. Pálinka és pogácsa
  4. Lovas bemutató
  5. Lovas kocsikázás
  6. Háromfogásos ebéd

» Privát városnézések és kirándulások foglalása